Úton egy értékesebb világ felé
12:26
Korábban is emlegettem már bizonyos változást meg útkeresést, de valójában mit is jelent ez? Miben nyilvánul meg ez a folyamat? Mert mindenképp egy olyan valami ez az egész, amely szüntelenül mozgásban van, alakul és formálódik bennem minden egyes nap. Van, amikor sokkal jobban érzékelhető, de van olyan is, amikor igazából észre sem veszem. De jelen van, minden pillanatban.
A 2015-ös év egy új kezdet volt számomra. Még csak most kezdem igazán felnyitni szemeimet, melyeket eddig hamis illúziók sűrű fátyla takart el. De januárban megelégeltem a félhomályt, és hatalmas erőfeszítések árán fellibbentettem eme leplet, és megpillantottam a valóságot. Részben én magam tehettem erről az állapotról, részben pedig az a beteg társadalom, amelyben élünk. Itt "muszáj" az embernek álarcokat magára aggatnia, és igazából önmaga elől is eltitkolnia valódi lényét.
Ezt sulykolja belénk a társadalom formálta normák és elvárások - vagyis tehetetlen marionettbábúként még csak véletlenül se érdekeljen bennünket saját belső világunk és lelki fejlődésünk, hiszen ha van önbizalmunk és hiszünk önmagunkban, akkor már lehetetlenség irányítani bennünket. Így manapság, ebben a felgyorsult világban "nincs idő" mélyen magunkba nézni és felkutatni önvalónkat. Tanulni, dolgozni, gyereket nevelni és végül egy mások által keményen behatárolt, szürkén leélt élet végén meghalni. Ez a világ rendje. Na de ki szerint? Ki dönti el, hogy nem lehet más, színesebb életet is élni? A válasz igen egyszerű, mi magunk. Mindig van választási lehetőség. A másik akadály, amit már inkább tekinthetünk tényleges veszélynek az nem rajtunk kívül áll, hanem bennünk van - a külső tényezők csak ráerősítenek. A változtatás folyamata félelmetesnek tűnik elsőre, hiszen csakis egyedül képes erre az ember. Lehetnek körülöttünk olyan emberek, akik tanácsokkal látnak el, vagy vezetni próbálnak, de a tényleges változás meglépésekor nincs ott velünk senki.
Szembe kell néznünk önmagunkkal - félelmeinkkel és hibáinkkal egyaránt. Amíg nem ismerjük mi magunkat - a magot, mely mélyen bennünk rejlő lényünk -, addig mások sem fognak tudni megismerni minket. Amíg nem fogadjuk el hibáinkat, és nem bízunk magunkban, addig mások előtt sem lehetünk önmagunk, amely viszont bizalmatlanságot szül. És ami a legfontosabb: amíg nem szeretjük önvalónkat, addig mások sem tudnak szeretni bennünket, hiszen bele fognak ütközni az önutálat erős falába, melyet kívülről sehogy sem lehet áttörni. Csakis mi magunk vagyunk képesek lerombolni lelkünk köré épített gátjainkat.
Saját tapasztalatom szerint - és sokan mások is hasonlóról számoltak be - akkor indul be ez a változás, amikor az életünk elérkezik egy fordulóponthoz - vagy inkább olyan mértékű mélyponthoz -, ahonnan egyszerűen nincs más kiút. Vagy teljesen elsüllyedünk, és feladjuk tiszta lényünket - bábként, önmagunk halovány árnyékaként folytatva megtört életünket -, vagy pedig elindulunk végre önvalónk felé. Eleinte iszonyatos sötétségben fogunk botorkálni, de higgyétek el, az út végére felszáll a félhomály, és újra - vagy inkább most először - kilépünk a kellemesen meleg fényárba. Meg kell élnünk előbb a sötétséget ahhoz, hogy utána rátaláljunk a fényre.
Ezt az állapotot nevezik a "lélek sötét éjszakájának". Vicces, hogy azelőtt változtattam meg regényem címét (Lelkem sötét éjszakája), mielőtt találkoztam volna ezzel a kifejezéssel. Végül direkt meghagytam így, hiszen magában foglalja saját "lelkem sötét éjszakájának" érzéseit. Viszont a megélés nem azt jelenti, hogy elmerülünk az önsajnálat mocsarában, félreértés ne essék. Annyit jelent, hogy szabad áramlást engedünk érzéseinknek, elfogadjuk, majd elengedjük őket. Szokták mondani, hogy "ami történt, megtörtént, változtatni már nem lehet rajta". És milyen igaz. A múlton nem érdemes és nem egészséges rágódni. Arra kell koncentrálni, hogy most mit tudunk tenni annak érdekében, hogy jobbá tegyük életünket. Nincsenek véletlenek, minden okkal történik, ezt nem szabad elfelejtenünk.
Decemberben én magam is belecsöppentem egy több faktorból összeálló élethelyzetbe, amely lerántott a mélybe. Ekkor viszont elhatároztam, hogy nem leszek többé az életét elszenvedő áldozat, hanem kezembe veszem az irányítást. Tudatosan elkezdtem keresni mentoraimat leginkább könyvek formájában, majd amikor már sikerült elhinnem a pozitív gondolatok hatalmában rejlő erőt, egyre több olyan emberrel találkoztam, akik vagy épp ők maguk is útjuk elején tartottak - így kölcsönösen tudtuk egymást támogatni és inspirálni -, vagy bennük találtam új tanítókra. Eleinte csak bele-belekóstoltam az újdonságokba, és ugyan elméletben nagyon is jól tudtam, hogy mi következne, de valamiért a gyakorlatba nem vittem át a tudást. Májusban viszont sor került egy számomra sorsfordító találkozásra, és ennek a személynek a segítségével végre megtettem a második lépést. Iszonyatosan nehéz volt az első pár hónap, és megfordult a fejemben az is, hogy feladom.
Rengeteget küzdöttem saját démonaimmal, akik minduntalan vissza akarták rám erőltetni a hazugság kényelmes álarcait. De mindezek ellenére Ő kitartott mellettem, mert hitt bennem. Bennem, aki igazából önmagában sem bízott. Küzdöttem a változás ellen, pedig egetrengetően vágytam rá. Küzdöttem ellene, a szeretete ellen, mert féltem megmutatni legbensőbb lényemet. És küzdöttem önmagam ellen, mert teli voltam az évek során felállított gátakkal és csapdákkal. Segíteni szeretett volna, mert látta bennem, hogy képes vagyok a változásra. Ezért kimondhatatlanul hálás vagyok Neki. Azóta is mellettem áll, és támogat utam során. Egy személyben találtam benne támogatómra, lelki társamra és páromra. Felnyitotta többek között arra is a szemem, hogy ne akarjak megfelelni másoknak - ez volt az egyik legnagyobb negatív berögződésem -, hanem legyek végre önmagam. Viszont sok mindenen Ő sem tud átsegíteni. Hiába kínálja sok esetben tálcán a megoldást, nekem kell saját bőrömön megtapasztalnom, megértenem és elfogadnom a dolgokat. Önmagamban, egyedül. Ezért egyre több olyan könyv után kezdtem el kutatni, amelyek irányt mutatnak számomra ezen a belső úton.
 |
| "Words that stream sweet and soft and slippery as silk from my fingers soul sundering wonder and shivering power, silvery flower of my self unfurled." |
Az írás az a folyamat, amely által kiteljesedhetek, így ezen a vonalon indultam el már 10 évvel ezelőtt is, amikor elkezdtem írni a Lelkek útja történetét. Éppen azért, mert ennyire meghatározó szerepet játszik életemben az írás, beiratkoztam a Belső Írás nevezetű tanfolyamra. Párszor emlegettem már eddig, de konkrétumot nem nagyon mondtam róla. Ez egy olyan kurzus, amely keretein belül el tudunk jutni létünk oly mélységeibe, melyeket még eddig nem fedeztünk fel. Nagyon erőteljes önismereti tanfolyamnak mondanám, ahol az írásra épülő feladatokon keresztül megfesthetjük bensőnk számunkra is rejtett egy-egy részeit. Mindenkinek csak ajánlani tudom, sokat segít az útkeresés fázisában. Ugyan egy kisebb csoportban történik a foglalkozás, viszont az írásnak köszönhetően ténylegesen egy belső önfeltáró művelet, ezért is Belső Írás a neve. Nem kell megmutatnod másoknak amit írtál, ha nem akarod, a lényeg, hogy hagyd áramolni a gondolatokat, majd vesd őket papírra. Szinte azonnali áttörő és felszabadító hatást érhetsz el, ha tényleg komolyan veszed, és lényed legmélyére leásol közben. Ennek hatására sikerült nekem is egy nagyon mély gátat felszabadítani magamban, aminek köszönhetően a továbblépés sokkal könnyebbé vált. Most már nem félek magamba nézni, egyre inkább megélem pillanatnyi érzéseimet és nem próbálok görcsösen megfelelni másoknak. Beengedtem életembe a szeretetet azzal kezdve, hogy elfogadtam önmagam, és megtanultam a belső hangra hallgatni.
Tudom, hogy még mindig sok mindent meg kell tapasztalnom ahhoz, hogy teljesen levethessem lelkemről a társadalom, a neveltetés és a külső elnyomás okozta rabláncokat. Sokszor még mindig biztonságosnak tűnik nem kimondani azt, ami zavar vagy amit igazán szeretnék, de ha komolyan elgondolkozok ezen, akkor miért is lenne biztonságosabb? Mert ugyan mások nem gondolhatnak esetlegesen rosszat rólam, viszont ezzel önmagamat, a lelkemet bántom. Fájdalmat okozok magamnak azért, mert félek. Csak most értettem meg igazán, hogy mit is jelent az őszinteség. Nem csupán annyit, hogy igazat mondunk és nem hazudunk, hanem azt is, hogy nem fojtjuk el magunkban érzéseinket, és kimondjuk vágyainkat és gondolatainkat. Mivel bízok magamban és felismertem saját értékeimet, képes vagyok megbízni másokban is, és valós önmagamat adni, nem pedig a korábbi maszkot, melyet hosszú-hosszú évekig viseltem. Úgy érzem, hogy az eddig hangoztatott üres szavak végre melegséggel és élettel telve kellemes dallamokká fonódnak össze, melyek lelkem hangját tükrözik vissza. Én teremtem meg saját valóságomat a gondolatok erejével, így világom oly mértékben lesz értékes és gazdag, amennyire bízok önmagamban és az Univerzumban.
„Az élet végtelen körforgásában, ahol most
vagyok, minden teljes, egész és tökéletes.
A múltnak nincs hatalma
fölöttem, mert kész vagyok az új befogadására és a változásra. A múlt szükséges lépések
sorozata, mely a jelen percéhez vezet. Kész vagyok itt és most
nekilátni belső otthonom kitakarításához. Tudom, nem számít, hol kezdem,
ezért a legkisebb és legkevésbé poros szobákkal indítok, így gyors eredményre juthatok. Boldog vagyok, amiért ezt a
lehetőséget kaptam, mert tudom, ilyen különleges
élményben soha többé nem lesz részem. Kész vagyok szabaddá tenni
magam. Világomban minden rendben van.”
Louise L. Hay
0 megjegyzés