Amikor a penna először mozgásba lendült - avagy hogyan született meg a történet?

6:51


Szerettem volna egy picikét megfoghatóbbá tenni számotokra a történetet, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok egy új projektbe, amelyen keresztül egy kisebbfajta betekintést szeretnék nyújtani Nektek a háttérben zajló eseményekről, az alkotói folyamat szakaszairól, és persze ezáltal engem is kicsit jobban megismerhettek. :) Így a választásom elsőként arra esett, hogy hogyan is indult el bennem ez az egész folyamat. Mi váltotta ki belőlem azt, hogy elkezdjek írni, és egészen a prototípustól a jelen pillanatig levezetem, hogy milyen változásokon is ment keresztül a regény.

Az írás sok szempontból egy nagyon hasznos tevékenység. Fejleszti a kreativitást és a fantáziát, egyfajta terápiás módszerként is alkalmazható, amely segít megérteni és feldolgozni problémáinkat, valamint szórakoztat írót és olvasót egyaránt. Nagyon sok fajta írás létezik, az eredmény viszont attól függ, hogy mire is használjuk. Nem utolsó sorban pedig egy remek kommunikációs csatorna, ha az ember lánya meg is osztja másokkal írásos gondolatait.

Számomra mit is jelent az írás? Egy szóval kifejezve: a MINDENEM. Amikor szükségem volt rá, a kreatív gondolatok szárnyalása elhozta a megnyugvást, és most már azt is tudom, hogy az Univerzum üzent nekem az írás által. Tudatalattimban mindvégig megvoltak a válaszok, viszont csak évekkel később jöttem rá, hogy miért pont arról írok, amiről. De nem akarok ennyire előre szaladni. :) Mindig is eléggé élénk fantáziám volt, sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy hogyan alakulna egy-egy kedvenc sorozatom vagy regényem, ha esetleg én is belecsöppenhetnék. Gyerekként rengeteget játszottam így, és néha magamon is meglepődtem, hogy milyen jól tudom továbbgondolni az eseményeket, valamint új cselekményszálakat belevonni a történetbe. 

 Az írás is elég hamar jelentkezett nálam, bár először csak verseket költöttem, viszont már akkor éreztem azt a felszabadító érzést, amely egy-egy költemény befejeztével kerített hatalmába. Majd jött egy olyan időszak, amikor találkoztam a fanfiction műfajával, ami szinte magával ragadott. Ugyan az volt, mint amit én is gyerekkoromban játszottam - beleképzelni magunkat új szereplőként az adott műbe - csak épp papírra is vetették. 
Nagyon tetszettek ezek a művek, de valahogy számomra nem volt az igazi, nekem nem ment volna hasonlót írni. Túlságosan is be voltak határolva a történet szempontjából, ezért nem is lehetett olyan szabadon írni. Aztán egyszer csak jött a gondolat, hogy mi lenne, ha egy sajátot írnék? Ahol ÉN határozok meg mindent, szabad útjuk van az események alakulásának és ezáltal még csak újabb szereplőként - úgymond "betolakodóként" - sem kell beleerőltetnem a kitalált karakteremet egy meglévő történetbe, hanem egyenesen én magam lehetek a főszereplője ennek a mesének. Ide ismételten Milan Kundera szavait idézném, szerintem minden benne van, ami egy íróban megfogalmazódhat:
„Regényem alakjai saját meg nem valósult lehetőségeim. Ezért kedvelem egyformán valamennyit, ezért keltenek bennem egyformán ijedtséget. Mindegyikük átlépett egy határt, amit én magam elkerültem. Épp ez az át nem lépett határ… vonz. Azon túl kezdődik a nagy titok, amit a regény keres. A regény nem a szerző gyónása, hanem annak kutatása, amit az emberi élet jelent abban a csapdában, amivé a világ lett.”

Idestova tíz éve formálódott meg a Lelkek útja története pici buksimban – sajnos pontos dátumot nem tudok, de az első mentett doksi 2005 decemberéből maradt fenn. Viszont arra emlékszem, hogy egy unalmas matekórán írtam le az első mondatokat egy kockás füzetbe. :) Akkoriban rengeteg negatív hatás ért, és ugyan tudtomon kívül, de így küzdöttem meg a lelkemet bántó érzésekkel – valószínűleg innen ered az enyhén komorabb alaphangulata is. Ekkor még nem tudván, terápiaként használtam az írást, és kiadtam általa magamból mindazt a felgyülemlett feszültséget, haragot és szomorúságot, amely akkor mardosott legbelül. Nem nagyon tudtam megbeszélni senkivel, ezért papírra vetettem az érzéseket, és valamennyire működött is. Elhozta a felszabadultság érzését és még boldogsággal is töltött el, amikor egy-egy részt kicsit jobban kidolgoztam, és büszkén olvastam vissza mindazt, amit én alkottam. Mivel alkotni a világon az egyik legcsodálatosabb érzés. :) 

A prototípus története még nagyon egyszerű és kissé sablonos volt, már csak azért is, mert rettentően nagy hatást gyakorolt rám akkori kedvenc anime sorozatom, és ennek okán hajazott is elég erősen rá a cselekmény. De hát valahol csak el kell kezdeni! Ezután szép lassan kezdett átalakulni, és megformálódott a három főbb karakterem – életem első saját, önálló szereplői: Vayne, Lamia és Seth. Az eltelt hosszú idő alatt persze már ők is rengeteget változtak, hiszen ahogy én magam is felnőttem, velem együtt komolyodtak a szereplők is. Halkan megjegyezném, hogy egyetlen karakter kivétel ez alól, aki megmaradt eredeti állapotában, még csak a nevét sem változtattam meg – ő pedig nem más, mint Lamia. A címet is többször lecseréltem már, kiváltképpen azért, mert egyetlen kötetesnek indult, viszont az évek során bővült az elképzelés, így kapta meg a Lelkek útja összefoglaló sorozatcímet, és az egyes kötetek is saját címet viselnek – az első a Lelkem sötét éjszakája. A legnagyobb töréspont akkor következett be, amikor is a meglévő történetet szétbontottam két teljesen különálló regényre. Ekkor tisztult le teljesen előttem is, hogy milyen határok között mozoghatok egy bizonyos cselekményen belül úgy, hogy az események sorozata már ne menjen a történet érthetőségének rovására.


Ezután pedig eltelt pár év, amikor is konkrét produktív munkát nem végeztem magán a történeten – magyarul egy betűt nem írtam. Folyamatosan a gondolataim között motoszkált, de egyszerűen nem ment az írás. Így hát elkezdtem a kutatómunkát. Meg volt annak az oka, hogy miért nem voltam képes írni, és erre később rá is jöttem. Még rengeteg mindent meg kellett tapasztalnom és nagyon sok olyan információra volt szükségem, amelyek akkor még nem voltak a birtokomban. A háttér-információk összegyűjtése hatalmas feladat, de csakis akkor tudja eredményesen elvégezni az ember lánya, ha tudja, hogy miről is akar írni, és ehhez mit kell keresnie. Hónapokkal ezelőttig nem tudtam 100%-ra, hogy igazából mi a történet mondanivalója, milyen üzenetet szeretnék közölni általa. Csak leírtam mindazt, ami a fejemben volt, de komolyabban nem gondolkoztam el rajta, hogy mit is akarok majd kezdeni vele. Így viszont nem lehet haladni az írással, ha nincs előttünk egy konkrét cél, amit el szeretnénk érni. Pedig minden ott volt „papírra vetve”, csak nem állt össze bennem a kép. Ezért is volt szükségem erre a hosszú időre, mert meg kellett érnie bensőmben mindannak, amelyet meg akarok valósítani. És pontosan emiatt volt olyan sokáig inaktív a blog is. Korábban többször is belekezdtem már ebbe az akcióba, de mivel nem haladtam a fejezetekkel, nem volt mit feltenni, ennek okán felfüggesztettem. Most viszont az elmúlt pár hónapban olyan változások érkeztek az életembe, melyek teljes mértékben forgatták fel világomat. Mintha jól megráztak volna – esetleg egy-egy pofon is elcsattant – csak hogy végre magamhoz térjek, és tényleg úgy éljem az életem, ahogy azt legbelül szeretném, és azt csináljam, amit a legjobban szeretek. Vagyis írni. Mit is írtam a bejegyzés legelején? A mindenem az írás, mégis volt jó pár olyan év, amikor nem csináltam semmit… Fel kellett nyitni a szememet, hogy végre éljek is, ne csak zombi módjára sodródjak a szürke hétköznapokban. Hogy végre ne csak álmodozzak, hanem valósítsam is meg az álmaimat, mert ha nem teszek értük, akkor csak kósza ábrándok maradnak mindörökre. Egyedül én varázsolhatom színesebbé valóságomat, és ehhez az írás a legmegfelelőbb eszköz számomra. Most már tudom, hogy mit is akarok, és hogy ezt hogyan is valósítsam meg. Adottak az eszközök, az elhatározás is elég erős, már csak kitartás és kemény munka kell hozzá. :)

Share This Story

Tags:

"Put your heart, mind, and soul into even your smallest acts. This is the secret of success."- Swami Sivananda

0 megjegyzés

Üzemeltető: Blogger.